SAJTÓKÖZLEMÉNY - MEGNYÍLT A VELENCEI-TAVI REHABILITÁCIÓS KÖZPONT

Az Európai Unió és a magyar állam támogatásával, a Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. koordinálásával 2,3 milliárd forintból valósult meg az a beruházás a Velencei-tó partján, amelynek keretében egy Európában is egyedülálló korai fejlesztő és rehabilitációs központot adtak át ünnepélyes keretek között a Velencei-tavi Vízi Sportiskola agárdi telephelyén.

A „Komplex rehabilitáció Gárdonyban” című, TIOP 3.5.2-12/1-2013-0001 azonosítószámú projekt zárórendezvényén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőbeszédében lenyűgözőnek nevezte az elkészült létesítményt, és külön hangsúlyozta a beruházás célját és szerepét, hiszen az intézmény évente több ezer embernek nyújt majd segítséget. L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára hozzátette, hogy az avatóünnepség csak a kezdet a VVSI életében, mert a közeljövőben olyan további beruházások is indulnak, mint a Velencei-tó partfal-rekonstrukciója, valamint az agárdi telephely kikötőinek és az északi evezőspályának felújítása.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: a Velencei-tavi Vízi Sportiskola méltó helyszínt és körülményeket biztosít a fogyatékossággal élő emberek számára, Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője pedig hozzátette: mindenki büszke lehet az Európában is egyedülálló rehabilitációs központ létrejöttére, amely „a szeretet, az élet és a sport kiteljesedését hozhatja el”.

Deák Csaba, a Velencei-tavi Vízi Sportiskola üzemeltetését végző Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy négy éve vették át a sportiskolát, és elsődleges céljuk a sporttelep megmentése volt. Úgy vélte, ezen az úton fontos mérföldkő a rehabilitációs központ átadási ünnepsége. A helyszínen teljesen akadálymentesített tornaterem és konditerem, szállás és étterem várja a látogatókat. A szállodát a központba érkező, fejlesztésre, rehabilitációra szoruló gyermekeken és felnőtteken túl azok családtagjai is igénybe vehetik, de lehetőség lesz kerekes székes, mozgássérült csoportok egyidejű vendégeskedésére is. A korai fejlesztő központ eltérő fejlődésű gyermekek és családjuk számára kínál intenzív intervenciót. A mozgássérültek esetében az aktív életre való felkészítésre helyeződik a hangsúly nappali, valamint átmeneti bentlakásos formában, melynek különleges eleme a kerekes székesek számára épített ability-park, illetve az akadálymentes próbalakás.

Július 2017
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6